Másnap reggel valami koppant Hermione ablakán, egyszer, kétszer háromszor…
- Jól van! Jól van! – nyögött fel, nagy nehezen feltápászkodott. Szédült még egy kicsit a tegnap elfogyasztott ital mennyiségtől. Kitárta az ablakon és hálásan fogadta a józanító reggeli szellőt. Fölnézett az égre, az olyan kék volt, amilyennek talán még sosem látta. Egyetlen felhő sem úszott rajta, s a napsugarak forrón ölelték át.
A kertben Harry állt és fölbámult rá. Nézte, ahogy kihajol az ablakon, a nap aranyfényébe vonta az arcát. Behunyta szemeit és mosolygott, mikor a finom reggeli szellő végigsimogatta a bőrét. Ő is elmosolyodott. Szép volt. Nem, erre még gondolnom sem szabad, rázta meg a fejét.
Hermione lenézett az udvarra.
- Mi az? - Próbált nem túl hangosan beszélni, félt nehogy meghalja őket Sirius.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy? - hangzott a suta válasz a fiú kiszáradt torkából.
- Mi? Nem hallom! Várj, mindjárt lemegyek. - Azzal fogta magát és felugrott a párkányra, végigaraszolt az eresznél, lefelé a borostyánon. Mind ezt gyanúsan gyakorlott mozdulatokkal tette. Harry gyanította, hogy ezelőtti is már jó pár alkalommal használta ezt a módszert. Sosem tudott rájönni, hogyan volt képes kijutni a szobájából Siriusék tudta nélkül, mikor kicsik voltak, hát tessék, most már tudja.
- Mit akartál mondani? - kérdezte, miközben megigazította a hálóingjét, és kiszedte a hajából a leveleket.
- Khm, csak azt akartam... – Harry megzavarodva nézete mozdulatait. - ..meg akartam kérdezni, hogy minden simán ment- e tegnap este Sirius-szal?
- Igen. Bár volt egy kis szóváltásunk, de nem volt vészes. És te?
- Semmi említésreméltó. – vonta meg a vállát, miközben újra felidézte magában a tegnap estét.

(visszatekintés)

Harry óvatosan benyitott a házba, némán bezárta maga mögött az ajtót és elindult a szobája felé, ám ép, hogy ujjai elérték a kilincset...
- Szóval itthon vagy! - A fiú megtorpant a mozdulat közben, megfordult és szembe találta magát igen csak dühös tekintetű apjával.
- Szia apa!
- Elmesélnéd nekem, merre voltál ma este?
- Csak a szokásos, leugrottunk egy kicsit a Három Seprűbe.
- Kikkel?
- A barátaimmal, hisz ismered őket, Seamus, Ron, Dean, Neville.
- Biztos, hogy nem felejtesz ki senkit? – húzta fel a szemöldökét.
- Biztos. Most már mehetek? - Benyitott a szobájába, de egy kar elzárta az útját.
- Akkor had segítsek kicsit. Nagyjából félórája egy levél érkezett, miszerint láttak téged a fogadóban egy ifjú hölgy társaságában, aki verekedésbe keveredett az egyik barátoddal, majd, mindketten elrohantatok. Azt kérdezték netán ismerem-e, és ha igen jelentsem, hogy kiszabhassák a büntetést a törvény megszegése miatt. Meg tudnád mondani nekem ki volt ez a titokzatos lány?
Harry nem válaszolt, dacosan elnézett az apja feje mellett.
- Rendben, így is jó. Ha nem tévedek a te segítségeddel sikerült bejutnia egy tiltott helyre. Ahol szokás szerint, bajba keveredett, s téged is belerángatott. Tudom miket műveltek délutánonként, és nem örülök neki! Kezd elegem lenni abból, hogy mindig nekem kell kirángatni téged a bajból. Botrányos, ahogy ez a lány viselkedik, és nem nézem jó szemmel, hogy ennyi időt töltesz vele.
- Azzal barátkozok, akivel akarok. Nem szabhatod meg, hogy mit tegyek! - A hangja remeget a dühtől.
- Ez igaz. De egyet jól jegyez meg, a türelmem véges, és Siriusé is.
- Nem az ő hibája volt. Seamus hülyeségeket beszélt, elborult az agyam és meg akartam ütni, de ő megelőzött. Leesett a sapkája, felismerték, megijedtünk és elrohantunk. Nem történt semmi komoly.
- De igenis, hogy történt. A környékbeliek elkezdtek pletykálkodni, nem tetszik nekik, hogy kettesben járkáltok éjszaka ide-oda – sziszegte – Ismered a szabályokat! Figyelmeztetlek, nem tűrök el még egy botrányt! Megértetted?
- Értem. Mehetek végre?
James félre állt az útból.


(visszapillantás vége)

- Értem.
- Van kedved sétálni?
- Dehogy is nem. Merre?
- Khm....nem akarsz előbb felöltözni? - nézett rá kérdőn.
- Már tudom is, hogy hova megyünk! - kiáltotta, meg sem hallva a fiút. Elindult a kapu felé. – Nem akarsz megszökni egy kicsit?
A fiú furcsán nézett rá.
- Hogy érted, hogy megszökni?
A lány megeresztett egy huncut félmosolyt majd hirtelen futásnak eredt. Harry követte, sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége, de ez most egy cseppet sem érdekelte.

Rég nem érezte már ezt a féktelenséget, a vadságot, a szabadságot, amit a lány szabadított fel benne újra, puszta jelenlétével. Elnevette magát, s hallotta, hogy Hermione is ezt teszi. A járókelők megbotránkozva nézték, ahogy végig futnak az úton. A lány fehér hálóinge szinte repült utána, semmivel sem törődött. Csak futott végig a falu határáig, be a napraforgó rengetegbe. Percek múltán merült csak fel Harryben egy régi emlék… és akkor belényilallt a felismerés hová is vezet az út, Roxfortba.

Hermione megállt a vaskapu előtt és felbámult rá, hagyva, hogy a lágy szellő újra belekapjon a ruhájába. Nemsokára Harry is odaért, a lány ránézett.
- Van elég bátorságod?
- Ugye nem arra gondolsz?
- De hogy nem. - Azzal odalépett hozzá és lekapta a fiú nyakából a láncot, majd a sajátját is. Összeillesztette a két darabot és bedugta a zárba. A kapu hangos nyikordulással kitárult előttük.

A széles ösvényt már teljesen belepték a bokrok és a fák több méter magasban kulcsolták össze ágaikat, elzárva az összes fényt. Hermione elindult.
- Nem tehetjük! - kiáltott utána a fiú.
- Csak nem megijedtél? - Hermione vigyorogva nézett vissza rá.- Nem hittem volna, hogy ennyire félsz egy kis kalandtól.
- Nem félek.- csattant fel a fiú felháborodva.
- Ennyire nyuszi lettél az évek során?
- Nem félek!
- Bizonyítsd be! - Vetett egy utolsó kihívó mosolyt rá és eltűnt a bokrok mögött. Harry utána iramodott. Nem látott semmit a vak sötétben. Csak a zaj után ment, a vendégmarasztaló ágak teljesen körbe vették, azt hitte sosem szabadul már tőlük, mikor hirtelen világosság támadt. A növényzet ritkulni kezdett, majd teljesen vége szakadt az erdőnek, amint kiértek a tisztásra, amely a tavat övezte. A hirtelen támadt fény elvakította egy pillanatra. Pislogott párat. Mikor újra kinyitotta a szemét, látta, hogy a lány a tó felé rohan.
- Emlékszel még? - kiáltotta hátra meg sem állva. Harry utána iramodott. Régen mindig ő volt az első, aki elérte a túl parton álló hatalmas tölgyfát, ha rajta múlik most se lesz másképp. De nem tudta utolérni egészen sokkal gyorsabb volt, mint ahogyan emlékezett. A lány belegázolt a tóba, és a másik part felé úszott sebesen.
A fiú is belegázolt a vízbe és követte. Már majdnem teljesen beérte, mikor elérték a partot, Hermione futni kezdett a sekélyesben a part felé. Ő utána. Mielőtt teljesen kiért volna, elkapta a derekát és elterültek a homokban.
- Nyertem! - lihegte a lány örömtől csillogó szemekkel.
- Nem ér! Csaltál!- horkantott fel nevetve Harry.
- Te se vagy épen a sportszerűség mintaképe. - Bökött rá a fejével. Csak most vette észre, hogy ráesett a lányra. Mikor elkapta, Hermione elterült a homokban, ő pedig szintén megbotlott és rázuhant. Az agya azt súgta ideje lenne föltápászkodni, de egy másik hang, még ennél is hangosabban ordította az ellenkezőjét. Percek teltek el és ő még mindig nem mozdult.
Csak bámult a lány szemeibe, s mintha egy varázsütésre, a lány szemeiben tűz lobbant lángra, perszelő öntudatos, szenvedélyes.

Hermione zavarodottan nézett a fiúra, nem ismerte fel az érzelmet, amit Harry szemei sugároztak. Erős érzelem volt, mert látta lángolni a nyugodt zöld szemeket, a hűvös tekintet egyszerre perszelt és ő még mindig nem ismerte fel a mondanivalójukat.

S mintha tűz áramlott volna szét Harryben. Úgy érezte képtelen állni a pillantását. Lehajtotta a fejét, a tekintete lesiklott a szájára, az ajkai még mindig csillogtak a víztől, elszorult a torka, elfogta a vágy, hogy megérintse, hogy érezze. Segítséget remélve lejjebb siklott a pillantása, ám úgy tűnt ezzel elkövette a lehető legnagyobb hibát. A hálóing teljesen elázott, s tökéletesen látatta a lány mellének vonalait. Végső kétségbeesésében behunyta a szemét, vett egy levegőt, próbált erőt venni magán, és föltápászkodott.
Álltában megtántorodott és visszazuhant a földre. Hermione is felállt, megigazította a vállán a lecsúszott hálóinget közben lehajtott fejjel merengett. Az utolsó pillantás Harry szemeiből, Seamus szavai, egyszerre megértette.
Nem akarta elhinni.
Biztos csak képzelődik... nem láthatta… nem lehet, hogy az a csillogás a szemében… vágy volna?
Hermione felkapta a fejét.

Hallotta, ahogy a lány közelebb sétál hozzá. Ő makacsul csukva tartotta a szemeit, nem merte kinyitni, tartva tőle, hogy aztán képtelen lenne újra becsukni azokat.
- Mi volt ez? - szólalt meg remegő hangon Hermione.
- F..f…fogalmam sincs - lehelte. - Nem tudom, mi ütött belém. - Felemelte a fejét, erősen összpontosított a lány arcára.
- Miért?- kérdezte, az arca rezdületlen maradt.
- Biztosan a meleg az oka...- hadarta kétségbe esetten - Biztos el fog múlni...
- Nem! - a lány hangja határozottan csengett. - Ugyan ezt láttam a szemeidben, mikor a szobádban voltunk, vagy mikor a fogadóból rohantunk haza felé.
Hosszú ideig fenntartotta a pillantást, próbált olvasni Harry szemeiben. A fiú sosem tudta elrejteni a gondolatait, túl őszinte volt, túlságosan is. És, amit ezúttal látott az rémisztő volt.
- Igaza volt Seamus - nek... - A hangja megremegett. - Igaza volt mindenben... - Hátrált egy lépést, majd még egyet. Harry fölállt, és tett felé egy lépést.
- Várj, beszéljük meg...
De a lány megfordult és elkezdet szaladni a tó partja mentén, arra amerre bejöttek. Harry utána ment, nem hagyhatta így elmenni. A barátságuk múlott rajta. Csak hamar beérte, elkapta a karját, és maga felé fordította. A lány arcát könnyek áztatták, és a szemei telve voltak félelemmel.
Félt tőle!
Harry megdermedt egy pillanatra.
- Eressz el! - sziszegte, megpróbálta kitépni a kezeit a szorításból, de Harry nem engedte.
- Nem mehetsz el így! Meg kell beszélnünk!
- Nem Harry! Itt már nincs mit meg beszélni! - A hangja egyre magasabb és hangosabb lett. - Az elejétől kezdve hazudtál. Szó se volt barátságról, te már rég mást akartál! Egészen mást! - Most már ordított, s a könnyei végigfolytak az arcán.
- Ez nem...én nem...
- Ne hazudj! Nem tudsz hazudni! Látom a szemedben az igazságot! Olyan tisztán, mintha a homlokodra lenne írva, és ez megrémít! - A hangja elcsuklott, Harry döbbent arccal eleresztette.
- Én nem kértem ezt! – kiabálta - Sosem akartam, hogy így legyen! Egyszerűen csak nem tudom megváltoztatni! Nem tudom, hogy ...
- Mond, Harry, mit nem tudsz? Mit akarsz igazán?! Mi az, amire vágysz igazából?! - A hangjában, mintha kíváncsiság vegyült volna a dühvel és félelemmel. Olyan mereven nézett a fiú szemébe, hogy az képtelen volt elfordítani a tekintetét. Igaza volta lánynak, képtelen hazudni.
- Már én se tudom. Csak érzem, napról napra, óráról órára. Képtelen vagyok megállítani, vagy kiűzni a fejemből, mert az csak egyre erősebb lesz. Folyton visszatér és még kínzóbb, és őrjítőbb. - Vett egy nagy levegőt.
- Amikor veled vagyok szabadnak érzem magam, mintha magam mögött hagynám az összes gondomat. Elfeledteted velem, hogy mit várnak el tőlem, hogy mit erőszakolnak rám. Eleinte csak ennyi volt, aztán jött a többi. Akárhányszor csak hozzám érsz, rám nézel, mintha forrni kezdene a vérem. És egyszerre semmi más nem számít csak az álmaink, csak az a fontos, hogy ne hagy el, hogy velem légy, csak velem. És utálom magam ezért.
- A legjobb, ha nem találkozunk többet – suttogta Hermione, és hátat fordított neki, majd elindult a bokrok felé.
- Ne! Ne tedd ezt velem! - kiáltott utána. Újra elkapta a kezét, a lány újra könnyekben tört ki és megpróbált elszaladni.
- Nem akarlak látni többet! Hazudtál! Nem vagy a barátom többé! - visította, és kitépte a kezét a fiú szorításából, és tovább szaladt. Harry nem hagyta ennyiben, mire újra beérte a lányt, az már az erdő szélénél tartott. Utána kapott, de csak ruháját sikerült elkapni, a szerencsétlen mozdulatnak köszönhetően, elszakította a vékony anyagot. Hermione utána kapott, hogy magán tartsa a hálóinget, visszafordult és azzal a lendülettel, pofon vágta a fiút.
- Undorodom tőled! - sziszegte és végleg eltűnt a fák mögött.
Harry csak állt ott és bámult maga elé óráknak tűnő percekig. Újra elvesztette őt.

A lány könnyes arccal, megtépázva rohant végig az utcákon. Belerohant egy öregboszorkányba, aki elejtette a szatyrait. Átkozódva kiáltott a lány után, míg a többi járókelő döbbenten nézte. Majd épp, hogy a lány eltűnt a szemük elől, egy, szintén csurom vizes fiú jelent meg az utca végén. James Potter fia.
Az emberek összesúgtak, vajon mi történhetett?



Hermione berontott a bejárati ajtón és felrohant a lépcsőkön, hangosan becsapva maga mögött szobája ajtaját. Sirius felkapta a fejét és fölállt az újságja mellől. Fölment az emeletre, majd kopogtatott a lány ajtaján.
- Menj el! - hangzott a felelet.
- Nyisd ki! Beszélni akarok veled!
Hermione néhány másodperc múlva kinyitotta az ajtót. Siriusnak elég volt csak egy pillantást vetnie rá, lerítt róla, hogy sírt. A haja csapzott volt és a ruhája vizes.
- Mi az?- kérdezte.
- Lupin visszajön, itt fog lakni nálunk néhány hétig, gondoltam biztos örülni fogsz neki
- Rendben - bólintotta a lány, a hangja érzelemmentes volt. Sirius furcsán nézett rá. A Hermione arca könnyektől csillogott, a vállán megannyi karcolás éktelenkedett, és a ruhája is elszakadt.
- Mi történt veled? - kérdezte, szokatlan gyengédséggel a hangjában.
- Semmi.
- Ne hazudj, hisz elég csak rád nézni - erősködött.
- Mondom, hogy semmi.
- Harryvel voltál megint? – Hermione elfordította az arcát. - Azt mondták, láttak titeket a falu határa felé szaladni. És, ha jól sejtem a Roxfort felé tartottatok. Pedig, úgy emlékszem, megtiltottam, hogy belépj a birtokra!
A lány nem válaszolt, a férfi tovább folytatta.
- A hajad és a ruhád tiszta víz, fürödtetek a tóban. Jól sejtem, igaz? Már csak arra lennék kíváncsi miért sírtál, és mi történt a ruháddal.
Hermione szeméből újra megerettek a könnyek, hiába próbálta elfojtani őket. Siriusnak szörnyű balsejtelme támadt, megragadta lánya karját.
- Bántott valaki? Harry volt az?
- Nem történt semmi, nem bántott senki.
- Mond meg az igazat! Ha bántott én...
- Nem, csak veszekedtünk ennyi az egész. Én elrohantam és az ágak miatt szakadt el a ruhám.
Sirius fürkészve nézett rá egy darabig, érezte, hogy a lány elhallgat előle valamit, de tudta, hogy úgysem fogja elmondani.
- Remélem, hogy igazat mondasz. Remusra visszatérve, szeretném, ha kitakarítanád a vendégszobát. Ha minden igaz három nap múlva, vagyis Szombaton érkezik. - Elindult a lépcső felé, de félúton visszafordult.
- Ja és, meg vagyunk hívva aznap estére, vacsorára Potterékhez.
Még elkapta a lány ijedt pillantását mielőtt újra előre fordult.